A Moderna már vizsgálja az omikron-specifikus vakcináját
A biotechnológiai vállalat egy nappal a Pfizer hasonló bejelentése után kezdte el az új készítmény klinikai tesztjét.
A biotechnológiai vállalat egy nappal a Pfizer hasonló bejelentése után kezdte el az új készítmény klinikai tesztjét.
Az EU járványtérképen az összes ország a legsúlyosabb minősítést kapta a magas fertőzésszámok miatt.
Az omikron tünetei nagyon hasonlóak a nátháéhoz, és ugyan enyhébbek, a magas fertőzésszám miatt az egészségügy talpon maradásához óvatosságra van szükség – figyelmeztetett Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója.
Rizikócsoportba tartozik, és a munkája miatt is jobbnak látta, ha biztosra megy a negyedik vakcinával. A hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa azt is hangsúlyozta, hogy akit tavaly tavasszal oltottak be a 2. oltással, az majdnem ugyanolyan védtelennek számít, mint akit egyáltalán nem oltottak be.
Egy ciprusi kutatócsoport elhamarkodott kijelentése nemzetközi hullámokat vetett, pedig az egészből semmi nem volt igaz: a „szupermutáns” deltakron nem létezik.
A témában készült tanulmányt két okból is érdemes fenntartásokkal kezelni: igen kismintájú, ráadásul az az intézet is részt vett a vizsgálatban, amelyik az orosz készítményt legyártotta.
Az omikron terjedése a WHO szerint a betegség súlyosságától függetlenül is az egészségügyi ellátórendszer leterheléséhez, így pedig több halálozáshoz vezet.
A Paxlovid három vizsgálat szerint is hatásos az omikron ellen. Az előnye az lehet a többi gyógyszerrel szemben, hogy nem a tüskefehérjét célozza meg a készítmény.
Hamarosan kezdődik az olimpia, tartanak a fertőzéshullámtól a szervezők. A hatóságok nem válogatnak az eszközökben, egy irodaházat például elbarikádoztak a dolgozókkal együtt.
A jövőben nem lesz elég a negatív teszt a nyilvános helyek látogatásához, az oltatlanok nem mehetnek moziba, hotelekbe, éttermekbe sem.
Az inaktivált vírust tartalmazó oltóanyagok önmagukban szinte egyáltalán nem tudják megakadályozni, hogy a szervezetben elszaporodjon az omikron.
A Semmelweis Egyetem rektora a kormány Facebook-oldalán tisztázott néhány kérdést a járvány mostani szakaszával kapcsolatban.
Kedd óta ugyanazt mondják a magyar hatóságok az omikron arányáról.
1 milliárd teszt jut el a háztartásokba, az orvosi maszkokat pedig ingyen elérhetővé teszik.